Ballagások

Én, mint SzK-s (Szülői Közösség) szülő, már másfél hónappal a ballagás előtt elkezdtem készülni a nagy napra! Gondoltam, nem csak az én gyermekemről szeretnék ezen a napon gondoskodni, hanem szeretném a többi gyermeket és szülőt, valamint az óvónőket és dadus nénit is meglepni egy kis ajándékkal, egy emlékkel, ami örökre szól! Ebben benne volt szülő- és óvónői mivoltom is, hiszen szülőként lezárul egy korszak, vége a gondtalan óvodás éveknek, a délutáni alvásoknak, jönnek a „munkás évek”, a tanulás. És ilyenkor az 

óvónőnek is lezárul egy korszak, 

elmennek azok a gyerekek, akik három évig nap, mint nap rá voltak bízva a nap nagy részében, részt vettek fejlődésükben, szerették, gondozták őket, igyekeztek felkészíteni az iskolára őket… - nehéz egy óvónőnek is lelkileg elengedni őket, búcsút venni ezektől a gyerekektől!

Szóval készítettem egy 11 perces kis videót egészen kiscsoporttól nagycsoport végéig, zenei aláfestéssel, és lemásoltam 35 db DVD-re! 

Nagyon megható lett, 

én többször elsírtam magam rajta, hiába én készítettem! Izgultam, hogy mindenkinek elnyeri-e a tetszését! Aztán gondoskodtam az óvónénik, dadus néni, pedagógiai asszisztens ajándékáról, és az én cukrász férjem sütött egy süni tortát a gyerekeknek Süni csoport lévén!

Én jobban izgultam ezen a napon, mint a gyerekem! 4-kor kezdődött a ballagás, én háromnegyed négyre érkeztem meg az oviba, segítettem átöltözni az én nagy fiamnak, majd együtt odaadtuk a búcsúajándékokat. 

A ballagáson a gyerekek verset mondtak, énekeltek, utána tortáztak, jól érezték magukat! Elnéztem őket, ahogyan boldogan mosolyognak, hogy ők már milyen nagyok, mennek iskolába, és ezen a ponton nekem is sikerült elengednem lélekben az óvodás éveket!

A lányom is ballag, ő a bölcsiből! Holnap lesz a ballagás, szülők nélkül, de azt hiszem, ez így van jól, hiszen ők még úgysem nagyon értik ezt az egészet! 

Tehát nem ér véget szülői mivoltom az óvodában, sőt, szeptembertől szülőként és óvónőként is részt veszek az óvodai életben, de ezt majd egy következő alkalommal elmesélem :)

Egy felettébb érdekes nap

Reggel felkeltünk, elkészítettem a gyerekeket, elvittem őket bölcsibe, oviba. Otthon hallottam, hogy

a kicsi, aki két és fél hetes, szörcsög.

Kiszívtam az orrát (nem tetszett neki, amit persze totálisan megértek, nekem persze magas fokon jelentkezett a lelkiismeret-furdalás, amit próbáltam elnyomni azzal az egy szóval, hogy muszáj!), jó kis sárgás trutyi jött belőle. Bejelentkeztem a házi orvoshoz. Megvizsgálta, közölte, hogy jó taknyos, és felülfertőződött, kap rá antibiotikumos orrcseppet, a tüdeje tiszta, a füle nem gyulladt, viszont szájpenésze van (amire mi azt hittük, hogy a nyelvén megült a tej, na az a szájpenész.

Úgyhogy még így, két gyerek után is tud egy harmadik újat mutatni a szüleinek) ! Naponta sokszor orrszívás, háromszor orrba csepegtetés, ötször nyelv ecsetelés – ez utóbbit evés előtt nem lehet, de evés után sem, mert akkor hányni fog, szóval két etetés között fel kell kelteni és akkor megcsinálni! Szegénykém, épphogy megszületett, máris milyen „traumáknak” van kitéve! Elmentem a patikába, kiváltottam a recepteket, hazamentünk.

Alig egy óra elteltével csörög a mobilom. Az oviból hívtak, hogy legnagyobbam

leesett a csúszda legtetejéről,

és bár külsérelmi nyom nem látható rajta, a magasságot figyelembe véve mégiscsak el kéne vinni őt orvoshoz! Riasztottam a férjemet, aki negyed óra múlva már otthon is volt, elment a gyerekért, majd az éppen ügyeletes Országos Baleseti Intézetbe! Még szerencse, hogy viszonylag gyorsan végeztek, egy óra alatt. Csináltak a fejéről röntgent, a hasáról ultrahangot, hála Istennek minden negatív lett. Férjem elmesélése szerint nagyon fegyelmezett volt a kis drága a vizsgálatok alatt, persze félt is, nehogy bent tartsák a kórházban! A doktornő is azt mondta, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert bizony sokkal komolyabb dolog is lehetett volna ebből! Pár napig még figyelgetni kell, ne rohangáljon, ne másszon fel sehova! Hazajöttek, már hozták a középsőt is a bölcsiből. Eltelt a délután, a legkisebbet kezelgettük mindennel, amivel kellett, a nagy pihent a szobájába, a középső az udvaron játszott. 

Este az egyetlen tökéletesen egészséges lánygyermekünk ment fel az emeletre,

megbotlott, és a lépcső szélét lefejelte a fogával,

de úgy, hogy a felső első foga kilazult, közben a felső száját is elharapta, ami ugyebár még vérzett is. Próbáltam visszaigazítani a helyére a kis fogacskát több-kevesebb sikerrel. Egy órán keresztül el se mozdult az ölemből, csak sírt!

Nap végén összefoglaltuk a férjemmel, hogy három gyerekünk van, és mind a hárommal egy napon történt valami negatívum. Reméljük, fél évig most nyugalom lesz – bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez megmarad a remény fokán!

Bölcsis beszoktatás

Elérkezett az idő, a lányom bölcsis lesz! 

Szeptemberben két hét anyás beszoktatás, utána mély víz, hiszen anya megy vissza dolgozni!
Az ember ilyenkor mindent gondosan megtervez, előkészít, logisztikailag is átgondol! És akkor jön a paff!

A főnöke közli, hogy ha törik, ha szakad, szeptember elsején bizony munkába kell állni, old meg, hogyan és mikor szoktatsz be!
Oké, a bölcsődében még helyzeti előnyben is vagy, mert pedagógus lévén kapsz engedményt, és elkezdheted a beszoktatást augusztusban.
Megnyugszol, amikor is jön a következő paff, a bölcsi az 5 hetes nyári zárás után augusztus 24-én nyit, tehát csak egy heted van szeptember 1-ig.

Szuper, akkor hogyan is lesz?

Elmondod kínodat a bölcsis gondozónéninek, hogy bizony te csak egy hetet tudsz rászánni a beszoktatásra. Nem tetszik neki, nagyon nem, de amikor harmadszor mondod el, már kezdi megérteni, hogy hiába ellenkezik, és hiába próbál a lelkedre hatni, hogy sírni fog a gyermek, te bizony akkor is mész dolgozni elsején!

Elérkezik a nagy nap, az első. Reggel 10-re kell menni, egy órát töltünk ott. A gyermeknek tetszik, jön-megy, nézelődik, mindent kipróbál. A második nap már 9-re megyünk, és két óra az ott létünk. A harmadik nap 8-ra megyünk, és mivel nekünk csak egy hetünk van, fél 9-kor anya elmegy, de a telefon izzítva! 11-re visszatérek, a csajszi jól érzi magát, de amikor meglát, elkezd sírva rohanni hozzám, mintha olyan rossz lett volna neki a bölcsiben. Ott maradunk ebédelni, majd hazajövünk. Negyedik nap megpróbálkozunk a délbeni ott alvással, de fél egykor jön a telefon, hogy menjek és próbáljam meg én elaltatni, mert a gyermek csak ordít. Persze nem sikerül, nem akar aludni, haza akar menni!

Ezen a napon egész délután azt szajkózom neki otthon, hogy holnap ebéd után aludni kell a gondozónénivel, és majd csak utána megy anya érte. A következő napon, amikor szépen, hiszti nélkül és nélkülem elaludt a kis drága, én meg rájöttem, mit rontottam el:

• az első hiba, hogy az első ott alvós nap előtt nem beszéltem meg vele, hogy ott fog aludni ebéd után, 
• a második pedig, hogy az itthoni "alvós" helyett egy másikat vittem neki, mondván, nehogy elvesszen Lülüke, mert akkor mi lesz.

A következő héten már reggel fél 7-kor a bölcsiben voltunk, merthogy anyának 7-re benn kell lenni a munkahelyén! Az első két hét reggele nehéz volt, természetesen nagy – nagy ordítások a reggeli elválásnál. Napközben és a déli alvásnál semmi gond nem volt vele, nagyon jól érezte magát, csak az a fránya reggel ne lett volna.
És harmadik hétre jutottunk el odáig, hogy reggel már nem sír, picit még nyafizik, de ez már semmi. Úgyhogy bizton állíthatom, egy hetes anyás beszoktatással is meg lehet oldani a dolgot, csak nem szabad rágörcsölni!