2016. február 16., kedd

Valentin nap

Amíg nem volt gyermekem, semmit nem jelentett ez a nap! Nem keltem romantikusabb hangulatban ezen a reggelen, nem szerettem jobban a páromat, sőt, a giccsek, a szívecskés kütyük és egyéb sallangok kifejezetten taszítottak!

Aztán amikor az ember lányának születik egy gyermeke, 

megpróbálja úgy intézni ezt a napot, hogy kettesben tudja tölteni a párjával. És amikor már két gyermekes anyuka, na akkor kezdi csak el igazán értékelni a Valentin nap jelentőségét!
Egész évben a gyerekeinknek élünk, azért, hogy nekik jó legyen, hogy ők jól érezzék magukat. Néha persze elmegyünk kettesben moziba vagy vacsizni, de hogy együtt töltsünk egy egész napot csak kettesben, na olyan nem nagyon van! Ezért is lesz jelentősége ennek a napnak több gyermekes anyuka- és apukaként! Az ember megpróbálja időben 

megbeszélni a nagyszülőkkel

a gyerekek sorsát erre a napra! Mindent megtervez, mindent elrendez. Idén még két gyermek sorsáról kell gondoskodni, jövőre már háromra bővül ez a szám, tehát idén még „könnyű” dolgom van!
Úgy gondoltam, már reggel elmennek nagyizni az én drágáim! Én a drága férjemmel főzök egy finom ebédet, aztán kicsit romantikázunk (na jó, még egy kis giccs és romantikus zene is belefér J ) , délután egy mozi, mozi után egy korai vacsi, itthon még egy kis romantika, aztán este elmegyünk a gyerekekért! Persze ott is aludhatnának a mamánál, de másnap ovi, bölcsi, munka!



Aztán eljön a nagy romantikázós nap reggele,

és beüt a krach!!!

Az én drága kislányom sírva ébred, teste forró, 39 fokos láza van, nyűgös és csak anya és apa kell neki, de nem is felváltva, hanem egyszerre! Szóval az én gyönyörűen megtervezett napom egy perc alatt romba dőlt, hiszen így nem hagyjuk egész napra anya és apa nélkül a gyermeket!
Nos, a maga nemében még így is romantikus vagy inkább meghitt volt a nap, hiszen az én izgő-mozgó gyermekem egész nap köztünk feküdt, nyugton, csendben, felváltva simogattuk, puszilgattuk és néztük a meséket!
A kettesben töltött nap reménye még megmaradt, reméljük egy hét múlvára sikerül eltolni (hiszen végül is mindegy, hányadika van), és akkor nem a nagy lesz majd beteg J !


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése