Amikor hazajöttünk a kórházból, letettük újszülöttünket
hordozóstul a kanapéra. A nagy megnézte, nagyon tetszett neki, aztán azzal a
lendülettel felment a szobájába játszani. Kb. negyed óránként járt le érdeklődni,
hogy mikor ébred már fel az öccse.
A leányzó, aki még három éves sincs, leült
mellé az ágyra és fél órán keresztül csak bámulta. Amikor a baba megmozdult,
meglepődött, és mosolyra húzódott a szája - nagyon cuki volt, ahogy felfogta,
ez bizony nem játék baba!
A következő két napban volt segítség reggel, nem is
tudtam volna a két nagyobbat bölcsibe, oviba vinni, hiszen még fájdalmaim
voltak.
Eljött a bűvös hétvége – két nap egyedül a három gyerekkel. Hála
Istennek szombat reggelre már alig éreztem valamit a vágás ejtette sebemből,
tehát legalább azzal nem kellett foglalkoznom, és ahhoz képest, hogy sokkal
rosszabbra gondoltam, elég zökkenőmentes volt ez a két nap. A két nagy hozta a
megszokott formáját, hiszen amúgy sem egyszerű esetek – de legalább nem volt
rosszabb a szokásosnál. Persze ehhez a kicsi is kellett, ugyanis ő egy angyal.
Eszik, alszik, egy hangja sincs.
És még ha éhes is, azt is képes türelemmel és
egy cumi segítségével kivárni, míg megkapja a jól megérdemelt tejecskét! Ehhez
egyáltalán nem vagyok hozzászokva, úgyhogy az első pár napban nagyon furi volt
és a légzésfigyelő ellenére többször megnéztem, minden rendben van-e vele!
Szóval a két nagy szinte észre sem vette, hogy lett még egy testvérük! Persze
szoptatásnál, pelenkázásnál, fürdetésnél ott sündörögnek körülöttünk, minden
érdekli őket, mindenben segíteni akarnak. A kiscsaj mindig nagyon kétségbe
esik, ha meglátja, hogy öccse kiköpte a cumit, kiabálva jön szólni, hogy :
„anya, tumi!” , a nagy nem is szól, egyszerűen visszatolja a szájába! Szóval
szeretik a kistestvérüket és bár a középsőn vélünk felfedezni némi
féltékenységet (mostanában előszeretettel hangoztatja, hogy: enyém anya, enyém
apa) , nem olyan súlyos, mint ahogy habitusából fakadóan gondoltuk! A nagynak
pedig ez már hazai pálya, hiszen neki már volt egy kis testvére és a
féltékenységnek ott sem, itt sem volt még híre sem nála!
És, hogy a pár bloggal ezelőtti kérdésemre is választ adjak,
miszerint vajon melyik testvérére fog jobban hasonlítani legkisebb porontyunk –
amikor megszületett, egy az egyben a bátyjára hasonlított, aztán pár nap múlva
már a nővérét láttam benne, és most is egyik nap inkább az egyikre, másik nap
inkább a másikra. Úgyhogy szerintem mind a kettő vonásaiból lesz benne, de egy
biztos, gyönyörű, formás, nagyon jól sikerült gyermek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése