2015. szeptember 2., szerda

Ez volt a nyár 2015-ben


Ezen a nyáron igazi baba- és gyerekparadicsom volt szállodánk.

Minden olyan fejlesztést befejeztünk, amit elterveztünk és arról sem feledkeztünk meg, hogy olyan programokat kínáljunk vendégeinknek, ami izgalmas, és nem csak leköti a gyerekeket hanem jól is szórakoznak.
Tavasszal boldogan fotóztuk a kicsikkel együtt az előbújó virágokat és még egy szivárványt is sikerült lencsevégre kapnunk. 





Páfrány sok időt tölt a gyerekekkel, sétálgatott velük a szikrázó tavaszi napsütésben is.


A nyár elején nyílt meg Fröccs & Grill teraszunk, hogy amíg a kicsik játszanak, a szülők kedvükre fogyaszthassanak különleges italainkból.
Egész évben mindenki nagyon várja a „pizsipartikat”, ahol még animátoraink is gyerekek lesznek ismét és boldogan vesznek részt a párnacsatákban.


…és hogy kik szórakoztatták a kicsiket és nagyokat?
Járt nálunk a Madách színház sminkese Évi, aki nagyon sok indiános arcfestéssel örvendeztette meg a kicsiket.



Az OkosOvisok program mindenki kedvence lett, csak úgy, mint a babúszás, a kerekecske gombocska és a Csiri-biri babatorna programunk minden hónapban.




Többször forgatott nálunk a Babavilág műsor, és járt nálunk a Babszemjankó színház és a Málna zenekar is.



Közkedvelt művészek is jártak nálunk. Többek között Détár Enikő, Farkasházi Réka, Kamarás Iván, Szajlai Szabolcs és Szulák Andrea, valamint Pikali Gerda Rékasi Károllyal, hogy csak néhány művészt említsünk.






Lassan itt az ősz, vége a kánikulának, de a jobbnál jobb programok folytatódnak.
Szeretettel vár az Oxigén Hotel Family & Spa!


2015. augusztus 13., csütörtök

Születésnap

Kicsi lányom betöltötte a második életévét. E jeles napon épp Törökországban nyaraltunk, és mivel all inclusive ellátásban részesültünk, úgy gondoltam, kérek a recepción aznap estére egy tortát. Mekkora buli lesz, az ötévesem is meglepődik, az étterem együtt énekli majd a Happy birthday-t, készül egy csomó kép meg videó, amit majd 20 év múlva is jó lesz visszanézni! :)
Aha, csak amikor két nap után érzékeltem, hogy az étterem nem neki való hely – nagyjából két perc és pár kanál étel után úgy döntött, köszöni, ő innen szabadul – lemondtam a meglepi tortáról! :( Nem jó érzés, mikor valami szupi meglepit anya eltervez, a drága porontya meg keresztül húzza a számításait!

Így maradt az itthoni ünneplés!

Sok idő nem volt a készülődésre, nyár lévén soha nem vagyunk itthon, eleget teszünk kötelezettségeinknek, összehozzuk olyanokkal a találkát, akiket ezer éve nem láttunk, közben szervezzük a gyerekeknek a programokat, hogy jól érezzék magukat ők is a nyáron, és legyenek emlékeik… – néha tényleg jó lenne, ha egy nap kétszer 24 órából állna!
Úgyhogy a buli előtti nap elkészítettük Minnie egeres tortáját (nem mintha tudná, hogy ki az a Minnie, :) de mi azért dolgoztunk vele), a buli napján pedig feldíszítettük a lakást lufikkal és boldog születésnapot feliratokkal.


A nagy aranyos volt, a tortánál is segített – megenni a tortára való marcipán egy részét – és a díszítésnél is segített – játszani a lufikkal és ezáltal egyet-kettőt kidurrantani! :) Nem volt hosszú a meghívottak listája: keresztszülők, nagyszülők és mi!
Bezsebelte az ajándékokat, és nagyokat játszott az unokatesókkal.

  

Az egyszerűség kedvéért az udvaron bográcsoztunk (egy jó kis marhalábszár pörkölt volt nokedlival). Utána torta és késő délutánra még egy kis házi készítésű pizza. Aranyos volt a leányzó, mert mikor énekeltünk neki a Boldog, boldog, boldog születésnapot…. , az nagyon tetszett neki, és hangos kacajokban tört ki! :)
Az ajándékoknak örült, de igazából ez még nem az a szülinap volt, amit úgy nagyon értett volna. 
Járt neki egy kirándulás is a Margit szigetre és bár erre sem fog emlékezni, de velünk együtt jól szórakozott :)



Majd talán a harmadik! :)


2015. július 30., csütörtök

Nyaralás – Murphy törvényei

Már januárban befizettük idei, nyári nyaralásunkat Törökországba. Nem bíztunk semmit a véletlenre, már 4 éve nem nyaraltunk külföldön, úgyhogy izgatottan vártuk a júliust!
Péntek délelőtti indulás. Szerda estére kicsi lányom (2 éves) hője 38,6. Szuper!!! Murphy!
Közöltem férjemmel, hogy irány az ügyeletes kórház, hiszen másfél napunk van arra, hogy legalább láztalanná tegyük a kis drágát! Hááát, bizony nem fogadtak minket szívélyesen, és még kérdőre is vontak, hogy miért is nem megyek holnap a háziorvoshoz! Sikerült fél perc alatt megemelniük a vérnyomásomat…
Végül kiderült, hogy nagyon is jól tettük, hogy bevittük, ugyanis középfülgyulladása van egy kis torokgyulladással megspékelve! Antibiotikum! A következő nap már csak egyszer volt hőemelkedése, az utazás napjától pedig semmi! Hatott a gyógyszer, győzelem!!!
 
A repüléstől tartottunk – hogyan fognak reagálni rá a gyerekek? A nagyobb (5,5 éves) nagyon élvezte, a kisebb fel se vette, ő csak menni akart le-fel, oda-vissza a gépen.
Semmi gondja nem volt magával a repüléssel, meg se érezte se a felszállást, se a leszállást, csak a biztonsági öves részek nem tetszettek neki, mert fél percig nem tud megülni a popsiján.


A repülés után következett a nehezebb része a dolognak: transzfer a repülőtől a szállásig. Az utazási iroda szerint 2 óra, amiből a valóságban 3,5 óra lett. Na, ezt már mind nehezen toleráltuk! 
Este fél 10 után érkeztünk meg! 
Minden nyaralásban az első megpróbáltatás az odaút. 2 gyerekkel nagyon nem egyszerű, még akkor sem, ha a nagyszülők is velünk vannak és mindent bevetnek, hogy amennyire csak lehetséges kellemessé tegyék az utazást a kicsiknek. Mi felnőttek sosem fáradhatunk el, pedig…
Az ott töltött napok nagyon jók voltak! A nagyobb kapott két karúszót, és egész nap alig láttuk őt. Ki sem lehetett robbantani a medencéből, és a hozzá tartozó 3 csúszdáról – sokszor már hiányzott a gyerekem! 



A kisebb után egyfolytában rohangáltunk, veszélyérzet nulla. Minden este hatalmas séták a bazár forgatagában. Irigykedve néztem a babakocsis turistákat, akiknek gyermekeik (legyen az fél éves, vagy éppen 3) jókat szundítottak, miközben szüleik tolták őket. 


Az én lányomnak esze ágában nem volt elaludni, egyszer sem – Murphy -, így általában 11 és éjfél között érte az álom, az ágyban. Ennek az lett az eredménye, hogy hiába aludt délután, az éjjeli kevesebb alvás miatt napról napra nyűgösebb lett.


A negyedik nap ebédjénél a nagy kezében kettétört a tányérja. A fele a kezében maradt, a fele a lábfejemre esett, törött élével - Murphy. Egy centi széles és jó mély seb, vér… Orvos, fertőtlenítés, kötözés, elájulás, fürdés nuku! A következő napon azért kitaláltuk, hogy bezacskózzuk a lábam, mégse maradjak már ki a pancsolásból! Persze átázott! Aztán az utolsó előtti napon már nem is érdekelt, átázik-e vagy sem.


Hazaindulásunk kora reggelén a kisebb ismét forró volt - Murphy. Lázmérő már elcsomagolva, viszont a gyógyszerek a bőrönd tetején, úgyhogy lázcsillapítás. A transzfer most csak két és fél óra volt, a kislány aludt. A repülő út hosszabbnak tűnt, mint odafele, pedig nem volt az J ! Megérkeztünk fáradtan, koszosan, de boldogan, hiszen:
HOME SWEET HOME!

2015. július 23., csütörtök

Nyár 2+2 gyerekkel

4 napot nálunk nyaralt keresztlányuk (13) és húga (8). Nem tudtam, mire vállalkozom, mi fog kisülni belőle, de bevállaltam. Így hirtelen négy gyerekem lett, 4 korcsoportból – egy bölcsis, egy ovis, egy kisiskolás és egy kamasz (az enyémek: fiú 5,5 és lány 2). Próbáltam úgy szervezni a programokat, hogy mindenki élvezze, mindenkinek jó legyen! Hála Istennek az idő nekünk kedvezett! Az első nap strandoltunk kerületünk kicsiny strandján (tényleg kicsi egy medencével és egy bokaúsztatóval, de végtére is a célnak megfelelt J ). Itt már láttam, hogy az 5,5 és 8 évessel nem lesz gond, hiszen nagyon jól megértik egymást, jól eljátszanak együtt. Estig pancsoltunk, majd hazafele a kocsiban buliztunk egy jót a zenére, amit még otthon, a kertben is folytattunk, miközben készítettük a vacsorát. Éjfélig fenn voltunk!
Másnap keltünk fél nyolckor. A 13 éves lenyomott velem egy tornát, majd egy kis reggeli után elindultunk a Gyömrői tóra. Gyönyörű környezet, kánikulai meleg!   



Volt két csúszda, na, az 5,5 ott leragadt, és nagyjából egész nap el sem lehetett onnan rángatni. 



Így a 13 és a 8 velem volt, napoztunk, játszottunk a vízben, sokat beszélgettünk. 4 óra fele, miután minden csomagolt étek elfogyott, az éhség haza küldött minket (azt hiszem, elméreteztem a mennyiséget).



A harmadik nap a férjemnek már dolgoznia kellett, így délelőttre nem mertem bevállalni elmenős programot 4 gyerekkel egyedüli felnőttként. De itthon se unatkoztak, a legkisebb szemlélte a két középsőt, akik pancsoltak a kerti medencében, homokoztak, hintáztak, bicikliztek, rollereztek – szóval feltalálták magukat. Én a naggyal beszélgettem mindenről – iskolaválasztásról, jövőről, fiúkról… Délután csajoskodtunk kicsit, kifestettem a 8 és 13 éves lábán és kezén a körmöket, közben jókat nevettünk. Este pedig (már két felnőttel) felmentünk a Citadellához. 



Én nagyon szeretek ott lenni és már kamaszként is szerettem onnan nézni ezt a gyönyörű várost, ami innen egészen máshogy fest! Kíváncsi voltam, melyik korcsoportnak hogyan fog tetszeni – és nem csalódtam. 



Nyilván, a kicsi letojta az egészet, ezen nem is lepődtem meg… Az 5,5 évest, fiú lévén a dunai hajók, az óriáskerék és a repülők kötötték le, a 8 évesnek minden tetszett, kérdezgette az épületeket, mi micsoda. A 13 éves – már csak életkori sajátosságai miatt is – a romantikát látta benne, főleg miután besötétedett, a város fényei pedig felgyúltak.
A negyedik nap volt a hazamenős nap. Nekem 3-ra időpontom volt a fogorvoshoz, gondoltam elviszem a kamaszt, bár biztos unni fogja, de legalább az odafele-visszafele úton beszélgethetünk. Hát tévedtem – a rendelőben rögtön feltalálta magát, megkérdezte a doktornőt, nézheti-e, és nézhette. Egy fogkőleszedés és két tömés volt a mai mozi számára, el nem mozdult onnan, nagyon érdeklődően szemlélt. Annyira, hogy hazafele a kocsiba kijelentette, lehet hogy fogorvos lesz – szupeeeer!!! Hazaértünk, eltelt 5 perc, és jött a vihar, először hatalmas  széllel! Rohantunk a kertbe, mentettük, ami menthető, aztán bentről néztük, mi folyik odakinn. A két középső be volt tojva, a nagy fittyet hányt az egészre – mondván: ettől kell félni, nincs is olyan nagy vihar (na jó, néha elfeledkezett magáról és selfie-zett a viharral, mert ő élvezte, csak ciki lett volna bevallani J ), a kicsi pedig érdeklődve nézett ki – neki ez volt az első nagy vihara!
Ahogy elment a vihar, úgy jött a lányok anyukája, és itt vége volt a lányok 4 napos nyaralásának nálunk. Féltem tőle, de semmi okom nem volt rá! Nagyon jó 4 nap volt, mi is és a lányok is jól érezték magukat, és biztos, hogy jövő nyáron is csinálunk ilyet – lehet hogy 7 naposat!