Vendégünk tollából…
Szomszédasszonyom egyik lánya és unokái (a lány 9,
a fiú 11 éves) Amerikában élnek. Két évente eljönnek a mamához nyaralni 4-5
hétre.
Ilyenkor én mindig pánikba esek (a történethez hozzátartozik, hogy egy 3
lakásos társasházban lakunk, közös területekkel), mert az én nagy és okos fiammal
(5 és fél) valahogy egyik évben sem sikerült megértetni, hogy hagyja a
gyerekeket békén, ne akarjon folyton szomszédolni!
Persze őt is megértem, ki
van éhezve az itthoni gyerektársaságra, hiszen az óvodai 30-as gyereklétszám
után itthon „csak” egy hugit talál!
Egyik nap (szomszédasszonyunk másik unokája
is megérkezett – 6 éves kislány, és Szegeden él) élveztük a nyári, kiülős,
szellős estét, amikor egyetlen fiú csemeténk hazatalált a szomszédból, és
szomorúan közölte, hogy a lányok mindig elfutnak előle (persze hallottam azt az
elfutást – sikítozva, vidáman, élvezve a nemek közti különbséget és a
korkülönbség adta lehetőséget – olyan igazi gyerek módra).
Ekkor jöttünk mi,
szülők a „tanító mesével”!
Elmeséltük neki, hogy amikor apa anyának udvarolt,
akkor bizony anya sem szerette, hogy apa túl rámenős volt, és ezért elküldte
őt. És amikor apa elment és anya napokig nem látta őt, anya akkor jött rá, hogy
apa hiányzik neki, ezért visszahívta. Szóval ne lógjon a lányok nyakán, mert
azt egyik lány sem szereti (mert a lányok már csak ilyenek, legyenek 6, vagy
éppen 22 évesek) és akkor majd ők fogják keresni!
Másnap az én nagyom elmesélte
szomszédasszonyunknak, hogy este milyen jót beszélgettünk. A kérdésre, hogy
miről, azt felelte:
„Hát, hogy ne lógjak a lányok nyakán”!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése