Halottak napja – és a gyerekek

Kisfiamat már három évesen foglalkoztatta a halál témája. Valószínűleg ez azért lehetett, mert férjem szüleit nem is ismerhette meg, ők sajnos születése előtt 3 évvel autóbalesetben elhunytak, de fényképeket már egész kicsi kora óta nézegetett róluk, és amikor megkérdezte, hol vannak, mi mindig őszintén válaszoltunk neki, persze korának megfelelően. Úgy gondoltuk, nem titkolózunk, nem ferdítjük el, de nem is dimenzionáljuk túl. Óvatosan fogalmazunk, az ő nyelvén.

3 évesen megkérdezte, hogy ha majd egyszer ő meghal, akkor nem fog tudni beszélni? Hát, mit is mondjak, ledöbbentem! Aztán többször tette fel a kérdést, hogy mi, a szülei is meg fogunk halni egyszer?

Mi a jó válasz ezekre a kérdésekre?

Úgy gondolom, mindig az őszinteség, ami lehet nyersen, kegyetlenül megfogalmazott, és lehet gyereknyelven, mesébe illően előadott.

Apropó mesék – nagyon sokat segíthetnek az olyan mesék, amikben a halál valamilyen formában megjelenik. És bizony, nagyon sok mesében megjelenik – Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas vagy akár az Oroszlánkirály…

Nekem elég abnormális kapcsolatom van a halállal, félek tőle, de nem a sajátom foglalkoztat, hanem azoké, akiket nagyon szeretek, akik a legközelebb állnak hozzám, akiket elveszíthetek örökre. Nyomasztó érzés, épp ezért szerettem volna, ha az én gyerekeim nem élnék át ezt az érzést. Ezért próbálunk minden alkalommal a legtermészetesebben beszélni róla, hiszen az élet része.

Halottak napján minden évben kimegyünk a temetőbe, és sosem passzoljuk le a gyerekeket, jönnek velünk!

Viszünk mécseseket, virágokat. Idén gyermekem már olyan kérdéseket tett fel, amiket tavaly még nem – pl.: a papa testvérei öregek voltak, azért haltak meg? Mi válaszoltunk rá őszintén, hogy nem, nem voltak öregek, hanem betegek voltak. Úgy gondolom, a gyerekeknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy sajnos nem csak idős korban lehet meghalni. Ha már kisgyermek korban tudatosul ez benne, nem érinti teljesen váratlanul, ha egy családtag betegségben viszonylag fiatalon „elmegy”.

Amikor a síroknál álltunk, beszélgettünk is azokról, akiket elvesztettünk. Meséltünk róluk történeteket, hogy a gyerek érezze, attól, hogy valakit fizikailag elveszítünk, az emlékeinkben örökre ott marad!

Úgy gondolom, ha valaki „távozik” a családból, azt sem szabad eltitkolni, mert a gyerekek érzékelik a titkolózást, és megrendülhet a bizalmuk a szülőkben. Ezzel nem kíméljük a gyermekünket, mert később úgyis találkozik ezzel a fogalommal! És bizony neki is joga van a gyászhoz, hiszen a gyásszal dolgozzuk fel a veszteséget és ha megfosztjuk ettől a gyereket, nem fogja tudni a későbbiekben feldolgozni a történéseket.