Farsang

„Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!”

Az én drága elsőszülöttem nagycsoportos az óvodában. Az utolsó óvodai farsangja, tehát jól kellene, hogy sikerüljön! 

Ezen a reggelen a szülők fél órát a csoportban tölthetnek, fényképezhetnek, videózhatnak és megnézhetik azt a pár perces műsort, amivel a gyerkőcök készültek erre a napra! Ezután a kedves szülők mennek a dolgukra, a kicsiknek pedig beindul a buli, evés-ivás (reméljük nem rosszullétig J ), tánc, mulatság és később a Kolompos együttes műsora! 

Kisfiam alig várja ezt a napot, 

pedig még jelmeze sincs, ugyanis anya valahogy egyik évben sem jeleskedik abban, hogy időben beszerezze ennek a napnak elmaradhatatlan kellékét! Pedig még szerencsésnek is mondhatom magam, mert egyik évben sem követelőzött, hogy ez vagy az akar lenni. A lényeg az volt számára, hogy be legyen öltözve, mindegy mibe!

Kis csoportban pókocska volt, középsőben varázsló, mind a két évben kölcsön kaptuk a jelmezeket, tehát szerencsém volt, nem kellett ezzel foglalkoznom. 

Idén viszont nem jött felajánlás, úgyhogy farsang előtti napon nyakamba vettem a várost jelmez ügyben (végül is jobb később, mint soha)! Hát, nem mondom, hogy könnyű dolgom lett volna, jó pár üzletben jártam, és padlót fogtam! Az egyikben például használt jelmezeket akartak rám sózni újként (igen csak látszott rajta, hogy az újtól messze jár), ráadásul 8 ezertől felfele! Na neee, ennyit nem ér egy óvodai farsang!!! Már ott tartottam, hogy az utolsó üzlet, ahova bemegyek és ha itt sem találok megfelelő jelmezt, inkább nem viszem a nagyot oviba!

És láss csodát, megtaláltam!

A tökéletes jelmez, még árban is elfogadható, új, és tudtam, nem lövök mellé az én fiamnál! Így lett az idei farsangon tűzoltó a drága! Nagyon tetszett neki, és még farsang utáni napokon is beöltözött itthon tűzoltónak! Játszotta a kis szerepjátékát, és mit mondjak, nagyon hiteles volt! Ki tudja, lehet hogy ez lesz a jövője???

Valentin nap

Amíg nem volt gyermekem, semmit nem jelentett ez a nap! Nem keltem romantikusabb hangulatban ezen a reggelen, nem szerettem jobban a páromat, sőt, a giccsek, a szívecskés kütyük és egyéb sallangok kifejezetten taszítottak!

Aztán amikor az ember lányának születik egy gyermeke, 

megpróbálja úgy intézni ezt a napot, hogy kettesben tudja tölteni a párjával. És amikor már két gyermekes anyuka, na akkor kezdi csak el igazán értékelni a Valentin nap jelentőségét!

Egész évben a gyerekeinknek élünk, azért, hogy nekik jó legyen, hogy ők jól érezzék magukat. Néha persze elmegyünk kettesben moziba vagy vacsizni, de hogy együtt töltsünk egy egész napot csak kettesben, na olyan nem nagyon van! Ezért is lesz jelentősége ennek a napnak több gyermekes anyuka- és apukaként! Az ember megpróbálja időben 

megbeszélni a nagyszülőkkel

a gyerekek sorsát erre a napra! Mindent megtervez, mindent elrendez. Idén még két gyermek sorsáról kell gondoskodni, jövőre már háromra bővül ez a szám, tehát idén még „könnyű” dolgom van!

Úgy gondoltam, már reggel elmennek nagyizni az én drágáim! Én a drága férjemmel főzök egy finom ebédet, aztán kicsit romantikázunk (na jó, még egy kis giccs és romantikus zene is belefér J ) , délután egy mozi, mozi után egy korai vacsi, itthon még egy kis romantika, aztán este elmegyünk a gyerekekért! Persze ott is aludhatnának a mamánál, de másnap ovi, bölcsi, munka!

Aztán eljön a nagy romantikázós nap reggele,

és beüt a krach!!!

Az én drága kislányom sírva ébred, teste forró, 39 fokos láza van, nyűgös és csak anya és apa kell neki, de nem is felváltva, hanem egyszerre! Szóval az én gyönyörűen megtervezett napom egy perc alatt romba dőlt, hiszen így nem hagyjuk egész napra anya és apa nélkül a gyermeket!

Nos, a maga nemében még így is romantikus vagy inkább meghitt volt a nap, hiszen az én izgő-mozgó gyermekem egész nap köztünk feküdt, nyugton, csendben, felváltva simogattuk, puszilgattuk és néztük a meséket!

A kettesben töltött nap reménye még megmaradt, reméljük egy hét múlvára sikerül eltolni (hiszen végül is mindegy, hányadika van), és akkor nem a nagy lesz majd beteg J !

A nagy napra várva

30. hét! Közeleg a nap, amikor megszületik a harmadik gyerkőcünk! 

Még mindig hihetetlen, hogy három gyermekes édesanya leszek! 

És ahogy közeledünk a végéhez, egyre több minden kavarog a fejemben! 

Amikor két gyermeke van az embernek, főleg két ellentétes nemű, természetes, hogy a gyerekek teljesen különbözőek. 

De, amikor a harmadik úton van, elkezdesz azon gondolkodni, hogy ő vajon melyikre fog jobban hasonlítani, mind külsőleg, mind belsőleg. 

Mert, bár ő is egy külön egyéniség lesz, de itt már nagyobb az esély arra, hogy valamelyikre jobban fog hasonlítani! 

A várandósságok alatt  az első fiam nagyon mocorgott odabent, a lányom nem volt valami aktív. 

Most, a második fiam ugyanolyan aktívan mocorog bent, mint az első! Vajon ez már jelent valamit?  

Aztán elképzelem, hogyan fog beilleszkedni a tesói közé? 

Sima ügy lesz, vagy a két nagy véd- és dacszövetséget köt annak ellenére, hogy amúgy ”se veled, se nélküled” kapcsolat van közöttük! 

Vagy, esetleg ők fognak rivalizálni a kicsi kegyeiért?  

A következő kérdés velünk, szülőkkel kapcsolatos! 

Ki lesz féltékeny, ki érzi úgy, hogy el van hanyagolva? 

Most hogy még csak ketten vannak, a kisebb féltékeny a nagyra, nem a nagy a kicsire, úgyhogy úgy gondolom, ez továbbra is így lesz, csak a kicsi, aki középső lesz (a középső, „szendvics” gyerek sanyarú sorsa), két oldalra fog féltékenykedni! 

Nyilván próbáljuk majd úgy intézni, hogy ne érezze hanyagolva magát, de habitusából adódóan sem lesz egyszerű dolgunk! Bár az is lehet, hogy kifejezetten jót fog tenni neki egy kisebb tesó, akin anyáskodhat, és az ő személyisége fog pozitív irányban változni, ki tudja?  Húúú, nagyon izgalmas, és ezekre a kérdésekre csak akkor kapok választ, ha már éljük együtt, öten az életünket! 

Jelen pillanatban első szülöttem nagyon várja a második kis tesó érkezését, esténként simogatja a pocakomat, boldogsággal figyeli, ahogy a pocaklakó reagál az ő érintésére, és anya hasa teljesen eldeformálódik! 

Nagyon sokszor megkérdezi, mikor bújik már ki az öccse? A kicsi (ő még csak két és fél éves) még nem érti, hogy mi fog történni, bár ösztönből és utánzásból ő is szokta simogatni pocakot, de még nem tudja, mi vár rá! 

Már csak maximum 10 hét, és elindul a nagycsaládos élet, és akkor szép lassan minden kérdésre választ is kapok!

Mikulás

Felnőtt fejjel olyan érthetetlen ez a Mikulás dolog!

Először is ott van az oviban. 

Már reggel hihetetlenül gyorsan készül el az én nagyom, és boldogan üvölti, felkeltve az egész szomszéd sereget, hogy ma jön az oviba a Mikulás!!!! Hurrá, hurrá, akkor most, hogy reggeli ébresztőt fújtunk mindenkinek, elindulhatunk az oviba! Délután, amikor megyek érte, mosolygó arccal rohan hozzám, kezében a csomagjai, és csak mesél és mesél, milyen is volt a Mikulás, no meg persze a két krampusza, mit énekeltek neki a gyerekek, miket mondott a nagyszakállú… 

Másnap kedves szomszédasszonyunk viszi őt Mikulás ünnepségre! 

Vitte volna a kicsit is, de két és fél éves lévén, neki még ez nem való, alkalmatlan rá, talán majd jövőre. Az én nagy fiam persze innen sem tér haza üres kézzel, sőt, a húgának is hoz egy csomagot, mert a drága jó piros ruhás bizony rá is gondolt! És most is boldogan meséli el a délelőttjét, azt is, hogy miután a Mikulás elment, milyen kézműves foglalkozásokon vett részt! Sőt, még barátokat is szerzett, akikkel jókat fogócskáztak! 

Délután dédit látogatunk, ahol is szintén járt már a Mikulás! 

És még csak december ötödike van! Este csizma pucolás, ebből hugi sem marad ki. Bár csak ilyen kis tisztogatósak lennének az év többi napján is! Készítünk egy tányér sütit és egy pohár tejet az asztalra, hiszen a Mikulás rengeteget utazik ezen az egy éjszakán, nagyon elfárad és megéhezik, úgyhogy egyen csak, nehogy lefogyjon és eltűnjön egyik ismertető jele, a nagy pocakja! 

Lefekvés előtt kitesszük a csizmát az ablakba, 

ahol már található egy pár csomag, az elmúlt egy-két nap termése! És láss csodát, másnap reggel a csizmában az újabb csomag, mellette az adventi csoki naptár! Nagy az öröm, anya pedig nem győzi hangsúlyozni, hogy csak egy valamit lehet enni belőle, be kell osztani, minden napra egy valami…. Délután átmegyünk mamához, papához. 

Jéééé, ott is járt a Mikulás 

és ott is hagyott a gyermekeknek csomagot! Szuper! Az a szerencse, hogy a gyerekeknek nem jut eszükbe, hogy a Mikulás miért van olyan sok helyen, és miért néz ki mindenhol kicsit máshogy, és miért visz ilyen sok helyre csomagot ugyanannak a gyereknek…. Ezért szép a gyermekkor! Mert még hisznek a mesékben, hisznek a csodákban, és fel sem merülnek bennük a butábbnál butább kérdések, amik csak a felnőttekben merülhetnek fel.

Adventi készülődés gyerekekkel

Számomra az egész karácsonyban a legjobb, amíg várjuk, hogy eljöjjön. 

Készülődünk, hogy a nagy napon minden rendben legyen!

Gyerekkel pedig még izgalmasabb az egész! 

Valahogy újra én is gyerek leszek! És bár gyerekkoromban is a legjobban várt ünnepem volt a karácsony, így anyukaként még jobb, még több! Hiszen duplán várom, egyrészt magam miatt, másrészt a gyerekek miatt.

Nálunk az adventi készülődés a nagytakarítással kezdődik – ahogy az én anyukám is ezzel kezdte mindig. Pici gyerekként olyan természetes volt, hogy mindig tiszta lakás várt haza az oviból, iskolából. Aztán, ahogy nőttem, úgy segítettem be a nagytakarításokba, először apróbb portalanításokba, később már az ablakot is én pucoltam a szobámban, felnőttként pedig segítettem a konyha, fürdő és egyéb helyiségek szebbé varázsolásában is. De anyuval könnyebb volt. Most próbálom akkora időzíteni a házi munkát, amikor gyermekeim oviba, bölcsibe vannak. Ők még kicsik ahhoz, hogy segítsenek, de legalább, amikor a nagy haza jön, ámulattal nézi, ha rend és tisztaság van. Nagyon tud örülni neki, még meg is köszöni, pedig fiú! Persze, ez nagyjából tart fél órát, és utána már pakol is szét, hiszen gyerek! A lakás feldíszítésének ennél még jobban tud örülni. Idén kíváncsian várom, hogy a kicsi mit fog szólni hozzá, ő most két és fél éves, most van abban a korban, amikor már tényleg felfogja, hogy valami készülőben van.

A nagytakarításon és lakás díszítésen túl vagyunk.

Jöhet egy adventi koszorú készítés! 

December 5-én mindig sütünk mézeskalácsot, és tojáshabbal fel is díszítjük. 

Már kettővel fogunk sütni, úgyhogy lesz miért veszekedniük, ki fér oda az asztalhoz, ki szúrja ki előbb a formákat… Fürdés előtt csizma pucolás, kifejezetten saját kezűleg (persze a nagy koszt anya előre eltünteti róla). Este kikészítünk egy tányér mézeskalácsot és egy pohár tejet a Mikulásnak, amit apa jóízűen fogyaszt el, miután az apró nép nyugovóra tért. Másnap reggel tele a csizma, hurrá! És lám, a Mikulásnak ízlett a saját kézzel készített süti, mert mind elfogyott a tányérról! 

 

Ezután még két és fél hét karácsonyig! Ebben az időben gyerekprogramokra járunk, saját kezűleg ajándékokat készítünk, sürgünk-forgunk a konyhában és már nagyon izgatottak vagyunk!

A legnagyobb baj ebben csak az, hogy maga a karácsony, amire annyit készültünk, az a három nap olyan hihetetlen gyorsan elmegy!

TV, számítógép, tablet…

Amikor megszületett a kisfiam, határozott véleményem volt erről a témáról. Határozottan mondtam, hogy nem, az én gyerekem nem lesz az a gyerek, aki egész nap a számítógép előtt ül, vagy a tévét bámulja. 

Én nem leszek az az anyuka,

aki a gyerekmentes szabadidő kedvéért leülteti a gyerekét ezek elé a „segédeszközök” elé!

Ez így is volt, nagyjából három éves koráig. Akkor már úgy gondoltam: 

„ok, egy-egy mese belefér a dologba”. 

Igen ám, csakhogy az én gyermekemet egyáltalán nem kötötte le a mese. Nagyjából 5 perc után már jött, hogy: „anya, éhes vagyok; anya játszol velem?; anya ki akarok menni az udvarra…” 

Húh, szuper, olyan jól sikerült az elhatározásom, hogy még egy fél órát sem köti le a tévében a mese. 

Azért nem adtam fel, próbálkoztam, és megtaláltam az M2 mesecsatornát. Először bele-belenéztem a nap különbözőn szakaszaiban, hogy milyen mesék mennek, mert sajnos találkoztam olyan mesecsatornával is, ahol olyan meséket adtak, amiktől én kezdtem el esténként félni, szóval az ilyen szóba sem jöhetett. 

De ez jó volt, felfedeztem az én gyerekkorom meséit, mint Nils Holgerson, Kockásfülű nyúl és társai – könnyeket csalt a szemembe :) ! 

Eltelt pár nap, és a gyermekem elkezdett érdeklődni a mesék iránt. Egyre többet, egyre hosszabban nézte a mesét. Aztán már csak arra eszméltem, hogy a gyerek itthon csak a tévé előtt ül. Ekkor jött a korlátozás: Napi egy óra tévé. Az elején volt némi hiszti, de viszonylag hamar felfedezte, hogy mennyi játékkal nem játszott már jó régen. És ez így van a mai napig.

A számítógéppel már más a helyzet, négy éves koráig nem engedtem a gép elé. Ekkor gondoltam úgy, hogy ő se maradjon ki belőle, heti egyszer elé ülhet! Ez remekül működik a mai napig, a kis drága szombaton reggel úgy pattan ki az ágyból, hogy: „anya, ma szombat van, gépezhetek ugye?” . Néha már pénteken bepróbálkozik: „anya, gépezhetek ma, és akkor holnap nem fogok?” Na ebbe soha nem megyek bele, de nem is szokott erőszakoskodni, csak próbálkozik, feszegeti a határokat, hátha egyszer valami csoda folytán azt mondom, hogy igen :) ! A számítógépen Youtubozik, persze szoktam ellenőrizni, hogy miket néz (itt is meséket :) ), és hála az égnek még véletlenül sem tévedt olyan helyre, ahova nem kellett volna! Számítógépes játékokkal még nem játszott soha, de nem is akar, soha nem is mondta! Úgy gondolom, jól megtanítottuk őt egész pici korától játszani, ezért a saját kis kézzel fogható játékait szereti. Mert bizony a gyerekeket nem csak enni, beszélni, inni… kell megtanítani, hanem játszani is!

A tablet még nem kérdés nálunk, bár hozzá tartozik a dologhoz, hogy nincs is itthon ilyenünk!

Úgy gondolom, nem kell eltiltani egy gyereket a mai kor vívmányaitól, de korlátokat kell szabni időben és tartalomban is, és mérlegelni kell az életkorukat is, hiszen 

biztos, hogy egy 2-3 éves gyereknek tabletre, számítógépre, tévére van szüksége az otthon töltött idő háromnegyedében?

Halottak napja – és a gyerekek

Kisfiamat már három évesen foglalkoztatta a halál témája. Valószínűleg ez azért lehetett, mert férjem szüleit nem is ismerhette meg, ők sajnos születése előtt 3 évvel autóbalesetben elhunytak, de fényképeket már egész kicsi kora óta nézegetett róluk, és amikor megkérdezte, hol vannak, mi mindig őszintén válaszoltunk neki, persze korának megfelelően. Úgy gondoltuk, nem titkolózunk, nem ferdítjük el, de nem is dimenzionáljuk túl. Óvatosan fogalmazunk, az ő nyelvén.

3 évesen megkérdezte, hogy ha majd egyszer ő meghal, akkor nem fog tudni beszélni? Hát, mit is mondjak, ledöbbentem! Aztán többször tette fel a kérdést, hogy mi, a szülei is meg fogunk halni egyszer?

Mi a jó válasz ezekre a kérdésekre?

Úgy gondolom, mindig az őszinteség, ami lehet nyersen, kegyetlenül megfogalmazott, és lehet gyereknyelven, mesébe illően előadott.

Apropó mesék – nagyon sokat segíthetnek az olyan mesék, amikben a halál valamilyen formában megjelenik. És bizony, nagyon sok mesében megjelenik – Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas vagy akár az Oroszlánkirály…

Nekem elég abnormális kapcsolatom van a halállal, félek tőle, de nem a sajátom foglalkoztat, hanem azoké, akiket nagyon szeretek, akik a legközelebb állnak hozzám, akiket elveszíthetek örökre. Nyomasztó érzés, épp ezért szerettem volna, ha az én gyerekeim nem élnék át ezt az érzést. Ezért próbálunk minden alkalommal a legtermészetesebben beszélni róla, hiszen az élet része.

Halottak napján minden évben kimegyünk a temetőbe, és sosem passzoljuk le a gyerekeket, jönnek velünk!

Viszünk mécseseket, virágokat. Idén gyermekem már olyan kérdéseket tett fel, amiket tavaly még nem – pl.: a papa testvérei öregek voltak, azért haltak meg? Mi válaszoltunk rá őszintén, hogy nem, nem voltak öregek, hanem betegek voltak. Úgy gondolom, a gyerekeknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy sajnos nem csak idős korban lehet meghalni. Ha már kisgyermek korban tudatosul ez benne, nem érinti teljesen váratlanul, ha egy családtag betegségben viszonylag fiatalon „elmegy”.

Amikor a síroknál álltunk, beszélgettünk is azokról, akiket elvesztettünk. Meséltünk róluk történeteket, hogy a gyerek érezze, attól, hogy valakit fizikailag elveszítünk, az emlékeinkben örökre ott marad!

Úgy gondolom, ha valaki „távozik” a családból, azt sem szabad eltitkolni, mert a gyerekek érzékelik a titkolózást, és megrendülhet a bizalmuk a szülőkben. Ezzel nem kíméljük a gyermekünket, mert később úgyis találkozik ezzel a fogalommal! És bizony neki is joga van a gyászhoz, hiszen a gyásszal dolgozzuk fel a veszteséget és ha megfosztjuk ettől a gyereket, nem fogja tudni a későbbiekben feldolgozni a történéseket.