2017. június 15., csütörtök

Nagyszülők egymásközt – 4 hónapos nagyi

Vannak nagy „mérföldkövek” a babák életében. Szerintem mindenkinek megdobban a szíve, amikor 1 hetes, 1 hónapos, fél éves, majd 1 éves a kicsi.

Valahogy nekem ez a 3-4 hónapos kor is meghatározó, 

főleg, hogy a nagyiságunk is 3-4 hónapos így.
Általában csak arról lehet olvasni, hogy „mit csinál a gyerek adott korban”, de arról, hogy milyen fejlődésen mentek át a nagyik az unoka születése óta, nem szól a fáma.
Na akkor én most elmondom, persze úgy, ahogy én látom, érzem.
A 3-4 hónapos nagyiként már túl vagyok az első eufórián, de sokszor kapom azon magam, hogy (bármit is csinálok) gondolatban az unokával vagyok.
Minden pillanatot élvezek a kis lurkó társaságában és amikor elválunk már a következő találkozásra gondolok.
Egyre erősebb a késztetés bennem, hogy a kicsi éltének a részévé váljak és a pánik is „befigyel” időnként, hogy ha sok idő (mondjuk hetek) telik el a találkozások között, akkor esetleg szembesülnöm kell azzal, hogy sír a gyerek a karomban.

Mindent elolvasok, amit csak lehet, 

hogy ha esetleg mégis szeretne „konzultálni” a lányom a gyerek fejlődéséről, (evés, alvás, játékok, stb.) akkor megfelelően felkészült legyek.
4 hónap alatt végérvényesen rögzült, hogy bármi is legyen a véleményem, nem „osztok észt”, maximum kérdéseket teszek fel. Tök jól működik, bár kis unokánk igazán jó anyához született, így nem kapok szívgörcsöt naponta. 😊
Pár hete már meséltem a kicsinek. Kisétáltunk a konyhába, ahol épp lángos készült. Mondtam neki, te még ilyet nem ehetsz, de 2 év és megkóstolhatod, sőt addigra már te kéred majd, hogy süssek palacsintát, mert hát egy igazi nagyi bármikor hajlandó palacsintát sütni 😊
Szóval a 4 hónapos nagyik tudnak hallgatni, nyitottak az új információkra, rugalmasak, végtelen a türelmük és tele vannak tervekkel.
Új információ az pl. számomra, hogy a gyerek 6 hónapos koráig nem ihat édeskömény teát sem! Hát nem tudom ti hogy vagytok vele, ez azért kicsit meglepett.
Aztán itt van a baba növekedése és súlygyarapodása.
A mi unokánk belehúzott mindkettőbe, mert akkora, mint egy 6 hónapos baba 😊
Két eset lehetséges. Vagy megáll és átlagos kisgyerek lesz, vagy tényleg kézi-, esetleg kosárlabdást kell nevelni belőle. Mi lesz, ha mondjuk nem lesz labdaérzéke?
Minden esetre zsoké és autóversenyző nem lehet, ha ilyen tempóban fejlődik 😊
…és mit csinál a nagypapa? Nagypapát szinte le sem lehetett „vakarni” az unokáról, még jó, hogy az elmenetel előtti öltöztetést időnként átengedi nekem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése