Hát, eljött ez az idő is!
Újra munkába álltam, a nagy
elkezdte az iskolát, a középső az óvodát.
Kezdjük a sulival!
Első osztály,
oviból érkezés, ahol még minden a játékosságról szólt, ahol még mindenért
többször szóltak az óvónénik, ahol még semmi nem volt olyan komoly! Erre a
változásra átállni egy hatéves gyereknek bizony idő kell!Nekünk olyan tanítónénik vannak, akik sportosztály lévén (ahol a lányok száma bizony elenyésző) kemény kézzel fogják a gyerekeket! Ezzel nincs is bajom! Csak nagyon úgy fest a dolog, hogy az én csemetémnek ez az átállás bizony nem megy két hét alatt. Az eszével nincs gond, az órák érdeklik és jól is teljesít, ügyes, ha odafigyel arra, hogy mi a feladata!
Mert bizony van úgy, hogy „nem hallja”, hogy minden tárgyat, ami a képen van, ki kell színezni, és ő csak egy párat színez ki!
Erre persze a legrosszabb nyomdát kapja, az elefántot (a közepes az oroszlán, a legjobb a bagoly)! Ilyenkor mérges vagyok, mert tudom, mire képes és ezt elrontani a figyelmetlenséggel, hááát…
Aztán van, hogy a mosdóba tanúsított magatartása miatt kap elefántot – eddig nem nagyon látott piszoárt, a suliban viszont van, és ráadásul még el is van dugulva! Így állandóan huzigálni kell, mert olyan érdekes, ahogy a víz lassan lefolyik! Az eddigi számvetés 3 elefánt, 3 oroszlán, 11 bagoly órai munkára, 7 bagoly ebédre (mert mindig megeszi az ebédet)!
Tehát nagyon jó átlag, csak az a három elefánt ne lenne – nagyon rosszul tudom lelkileg megélni, mikor kap egyet! Ezt még meg kell tanulnom nekem is kezelni! Kicsit olyan érzés, mint amikor én kaptam anno rossz jegyet az iskolában – azt is nagyon utáltam!
Aztán itt van ugye a középső!
Óvoda, nagyon jól indult az
első reggel, de ugyanabban az oviban vagyunk, és az udvaron bizony találkoztunk!
Na onnantól el sem akarta engedni a kezemet, a gyerekeket hessegette el tőlem,
hogy „én anyukám”, és hasonlók! Az udvarról bemenetelnél meg persze hiszti,
hogy nem jöhet velem! Persze, megértem, hiszen látja, hogy idegen, vele egykorú
gyerekek fogják a kezemet…
De ez a helyzet két hét elteltével is csak egy nyúlfaroknyit javult, és akármilyen megértőek a kollégák, azért ez is frusztrál egy kicsit!
A legkisebb még mindig egy tündér,
semmi nem tudja
kizökkenteni a nyugodtságából! Ugyanúgy végig alussza az éjszakát, a nap
közbeni alvással sincs gond, az evéssel se… Van egy másik anyuka, aki vigyáz
rá, amíg mi dolgozunk (hiszen még csak fél éves), nem vette zokon a dolgot, és
még jobban tudunk örülni, mikor meglátjuk egymást, pedig azt hittem, az eddigi
egymás iránti rajongásunkat nem lehet überelni!
És végül itt vagyok én! Jó érzés újra a társadalom hasznos
tagjának gondolni magam, jó kiszakadni itthonról! Egy új közösségbe kerültem,
ahol nagyon jól érzem magam, a kollégák kedvesek, a gyerekek cukik! A saját
gyerekeimhez is több türelmem van, mert megbecsülöm a velük töltött időt! Úgy
érzem, most minden a helyén van! Nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, jól esne
néha egész nap aludni, ugyanakkor ez jól eső fáradtság, és valahonnan mindig
jön az utánpótlás erőből!
