Túl az első műtéten – 3. rész

Hát, eljött a nagy nap! Reggel 6-kor, az utolsó pillanatban keltettük kislányunkat, nehogy eszébe jusson enni vagy inni.

Negyed hétkor indultunk a kórházba.

Mentünk lefele a lépcsőn, a gyerek persze nem engedte, hogy megfogjam a kezét, már pont mondani akartam, hogy lassan, odafigyelj, amikor félrelépett, és előre arccal leesett három fokot.
Felkaptam, persze ordított, elharapta a száját, dőlt belőle a vér, jól fel is dagadt és megütötte a fogát. Gondoltam is magamban, na tuti, hogy emiatt nem fogják megműteni.
A kocsiban, az ölemben megnyugodott.

Odaértünk a kórházba, jelentkeztünk a betegfelvételen, majd felmentünk az osztályra. Ott a folyosón vártunk, míg az előző beteg elhagyta a szobánkat. Magán szobát kértünk, úgy gondoltuk, ez a megoldás mindenkinek sokkal jobb lesz. A szobában két ágy volt, tv a közszolgálati adókkal, éjjeli és ruhás szekrény, mosdó.

Jött a nővérke, kb. negyed kilenckor, 

hozta a bódító löttyöt, amit kis szörpibe kellett belekeverni, de a gyerek még az édes szörppel sem itta meg! Nővérke elment bódító kúpért, közben én beledugtam a nyelvem az „ innibe”, hát nem csodálkozom, hogy nem itta meg, mert még szörppel is olyan keserű volt, mint az epe! Kúpot benyomta, majd elment.
Két perc múlva a gyerek mozgása már bizonytalan volt, úgyhogy ölbe vettük.
Újabb két perc múlva már úgy nézett ki szegénykém, mint aki kábítószerezett, csak vigyorgott, a szemei üvegesek voltak, összeakadtak a szavak, el volt ernyedve.
Kicsit mosolyogtunk rajta, utána elsírtam magam, mert szörnyű érzés és látvány volt!
Fél kilenc után valamivel jött a műtős fiú, de végül apa vitte ölbe a műtőig a kiscsajt. Ott átvette a műtős fiú, adtunk neki puszit, majd bevitték a műtőbe, én pedig csak sírtam, sírtam.
Ekkor volt 8 óra 40 perc. A doktornő azt mondta, mindennel együtt 40 perc a műtét.

Vánszorogtak a percek, 

alig vártam a 9 óra 20 percet. És el is érkezett, de a gyerek sehol. 25-kor se, 30-kor se. 35-kor szólt ki a doktornő, hogy minden rendben, csak kicsit nehezebben ébred. Az orrmandulája nem volt extrém nagy, a füle viszont nagyon csúnya volt. 40-kor kihozták a műtőből, szegénykém csak ordított. Bementünk a szobába, az ölembe adták, nyugtattam, mert csak sírt és sírt, és olyan furcsán vette a levegőt, gondolom az altatás alatti lélegeztetés vagy intubálás miatt. Elég hamar, 10 perc alatt megnyugodott és vissza is aludt. Egy óra múlva ki kellett mennem a mosdóba, átadtam az apukájának, persze felébredt és amíg vissza nem értem, ordított. Aztán az ölembe visszaaludt. Ez kb 2 óráig tartott. Utána már ihatott egy kis teát. Miután teljesen magához tért, az volt az első dolga, hogy bár nem direkt, de kitépte a kezéből a kanült. Hála Istennek, nem tettek bele másikat!
Ezután hamar visszatért a lendülete, mehettünk sétálni (persze úgy kellett visszafogni, hogy ne rohanjon), később ehetett fagyit, joghurtot. 

Így telt el a műtét napja.
Az éjszaka nagyon nyűgösen telt, sokszor felsírt álmában és nagyon nyugtalan volt. Reggel pedig megkaptuk a zárójelentést és mehettünk haza. 

Túl vagyunk rajta és nem is volt olyan nehéz, mint gondoltuk, de azért remélem nem kell többet ilyen tortúrának kitenni. 

Túl az első műtéten – 2. rész

Ott tartottunk, hogy hétfő, labor, aneszteziológus, EKG. Reggel háromnegyed nyolcra már az osztályon voltunk. Jelentkeztünk az osztályos főnővérnél, odaadtuk a vizeletet, ő pedig először is elküldött EKG-ra.

Lementünk három emeletet, vártunk kb. 5 percet.

Ez volt az első olyan öt perc, amikor leizzadtunk,

hiszen a mi gyerekünk nem ismeri a türelem fogalmát. Rohangált fel-le a folyosón, mindenhova felmászott, olyan igazi kis hiperaktív volt (még a szokásosnál is fokozottabban! ). Behívtak az EKG-ra, ami felnőtt EKG volt, így a tappancsok állandóan leestek, hol az egyik, hol a másik.
Egy percre mozdulatlanul kellett volna lennie a leányzónak, persze ez sem ment, hol a kezét emelte fel, hol a fejét…., így a vizsgálat az átlagnál hosszabb volt, és szerintünk így sem tökéletes, de már az EKG-s is úgy volt vele, jó lesz az, csak menjünk már.

Itt izzadtunk le másodszor!

Ezután visszamentünk az osztályra, jöhetett a vérvétel – 4 cső vért vettek le szegénykémtől, jól megforgatták benne a tűt, mert nem igazán akart jönni a vére

– harmadik leizzadás.

Ezután annyira elfáradt a nagy ordításban, hogy legalább nem kellett utána rohanni, apa ölbe vitte át az aneszteziológushoz, a konzultációra. Ott leültünk, kapott enni-inni (eddig éhgyomorra volt), 20 percig minden rendben volt.
Aztán elmúlt a vérvétel okozta sokk, jól is lakott, erőre kapott és jöhetett az újabb rohangálás! Összesen 40 percet vártunk, mire behívott az aneszteziológus doktornő. Ott kb. negyed órát voltunk, a doktornő kérdezett az eddigi 3 éves életéről, én válaszoltam, utána elmondta az instrukciókat, mit és meddig ehet, mibe öltöztessük a műtéthez, ő lesz az első, akit műtenek – hála Istennek, és hogy kicsit komplikáltabb lesz az ő altatása, mivel koraszülött volt és lélegeztető gépen volt egy napig, ezáltal a gégéje kicsit szűkebb.
Elmondta, hogy műtét után mire számítsunk – a gyerekek ilyenkor csípnek, rúgnak, harapnak, ordítanak kb. 2 órán keresztül, mikor ehet-ihat először…
Végeztünk, mehetünk haza, rápihenni a következő nagy napra, a műtétre.
Három gyermekes anyuka és apuka vagyunk, de számunkra is új történés ez, hiszen még egyik gyermekünket sem műtötték, nem tudtuk mire is számítsunk!
Azért hazafele, a kocsiban megállapítottuk, nem lesz egyszerű menet!

Párszor még leizzadunk?

Fociláz – naná, hogy minket is elért

Nem vagyunk nagy focirajongók, de az EB és VB majdnem minden meccsét mindig nézzük, szurkolunk, sörözünk, nasizunk…, valahogy megvan a hangulata ennek!

2016 június 10-én elkezdődött a foci EB.

Néztük is a meccseket, a három, a hat és a kilenc órait is. Elsőszülöttünk belelépett abba a korba, amikor már ő is szívesen nézi, pláne, hogy az oviban ő is járt ovi focira!

Már az első meccs után értette a szöglet, a szabadrúgás, a tizenegyes fogalmát, a középkezdést és mindent, amit apukájával elmagyaráztunk neki. Egyedül a les volt az, amihez kellett pár nap, mire megértette.

Gondolom azért értett meg mindent ilyen gyorsan, mert fiú lévén ez kódolva van a génjeibe!

Aztán eljött a várva várt nap, a magyar válogatott első EB meccse Ausztria ellen. Bevallom töredelmesen, apával nem fűztünk nagy reményeket ehhez a meccshez (ezúton kérek elnézést kis országunk válogatottjától!!! ),  de a gyereknek csak annyit mondtunk: „Kisfiam, lehet, hogy a magyarok fognak veszteni, de nem baj, mert már az is nagy szó, hogy kijutottunk” !

Azért szurkoló magyarok lévén kifestettem a gyerek arcát piros-fehér-zöldre és adtam neki egy magyar zászlót!

Tudjuk, hogy őrületes volt a magyar csapat menetelése és bár gyermekünk sírt, amikor kiestünk, sikerült megvigasztalnunk azzal, hogy ősszel lehet nekik újra szurkolni a VB selejtezőkön.

Minden meccs után telefonon konzultált nagypapájával, kielemezték a látottakat és megbeszélték, hogy a semleges meccseknél ki, kinek drukkol majd.

Az EB-t továbbra is nézzük, csak most már takarékon, nem ordítva, nem örömtáncot lejtve, hanem amolyan csendesen!

Túl az első műtéten

2015 őszén férjemmel észrevettük, hogy második gyermekünk nem hall rendesen. 

Elmentünk közkórházba hallásvizsgálatra, ahol nem működött az egyik gép, tehát nem sokra mentünk vele.

Elmentünk egy másik közkórházba, egy kiváló fül-orr-gége doktornőhöz, aki el is vállalta volna az orrmandula műtétet, de sajnos kislányunk akkor még csak 2 éves múlott, ezért átirányított a gyerekosztályra. Mivel én ezen a kórházon belül ragaszkodtam volna ehhez a doktornőhöz, inkább kerestünk egy magán orvost ott, ahol lakunk.
Találtunk is egy másik nagyon jó hírű doktornőt. Volt hallásvizsgáló gépe, ami kimutatta, hogy csemeténk mind a két fülére rosszul hall. Írt fel orrsprayt, és vissza kellett volna mennünk négy hét múlva kontrollra, ott derült volna ki, hogy műtét vagy nem műtét. Hát ez sajnos elmaradt, aminek egyik oka, hogy a kis drágánk folyamatosan náthás volt (így a hallásvizsgálat is más  eredményt mutat), másik oka, hogy épp harmadik gyermekünket vártuk. Így idén, nyár elején (amikor már három hete nem volt náthás) visszamentünk, hiszen a beszéde még mindig el van maradva az átlagtól, és láthatóan nem hallott jól.

A hallásvizsgálat eredménye ugyanaz, egyik fülére sem hall jól, tehát jöhet a műtét – orrmandula kivétele + tubus mind a két fülbe (a tubus vékonyabb, mint egy tű, de úgy néz ki, mint egy tű), a dobhártyát felszúrják, és a lyukba behelyezik a tubust, ami segít az ott pangó folyadék távozásában. Ugyanis, ahol normális esetben levegőnek kellene lennie, ott gyermekünknek folyadék van, ami nem tud magától ürülni.
Olyan a hallása, mintha állandóan víz alatt lenne! A tubus  4-14 hónap között magától távozik a fülből – jó esetben. Augusztusban lett volna a műtét, de lett egy lemondott hely, így 6 nap múlva vált esedékessé.

Felgyorsultak az események!

Örültem is, hiszen most nem beteg, otthon vagyunk előtte is, utána is – nyári szünet lévén, de kis sokkot is kaptam a tempótól J !
Hétfő reggel vérvétel a kórházban, vizelet leadás, EKG, aneszteziológusi konzultáció, kedd reggel osztályra vétel és műtét. Ezt a két-három napot elmesélem a folytatásban….

Ballagások

Én, mint SzK-s (Szülői Közösség) szülő, már másfél hónappal a ballagás előtt elkezdtem készülni a nagy napra! Gondoltam, nem csak az én gyermekemről szeretnék ezen a napon gondoskodni, hanem szeretném a többi gyermeket és szülőt, valamint az óvónőket és dadus nénit is meglepni egy kis ajándékkal, egy emlékkel, ami örökre szól! Ebben benne volt szülő- és óvónői mivoltom is, hiszen szülőként lezárul egy korszak, vége a gondtalan óvodás éveknek, a délutáni alvásoknak, jönnek a „munkás évek”, a tanulás. És ilyenkor az 

óvónőnek is lezárul egy korszak, 

elmennek azok a gyerekek, akik három évig nap, mint nap rá voltak bízva a nap nagy részében, részt vettek fejlődésükben, szerették, gondozták őket, igyekeztek felkészíteni az iskolára őket… - nehéz egy óvónőnek is lelkileg elengedni őket, búcsút venni ezektől a gyerekektől!

Szóval készítettem egy 11 perces kis videót egészen kiscsoporttól nagycsoport végéig, zenei aláfestéssel, és lemásoltam 35 db DVD-re! 

Nagyon megható lett, 

én többször elsírtam magam rajta, hiába én készítettem! Izgultam, hogy mindenkinek elnyeri-e a tetszését! Aztán gondoskodtam az óvónénik, dadus néni, pedagógiai asszisztens ajándékáról, és az én cukrász férjem sütött egy süni tortát a gyerekeknek Süni csoport lévén!

Én jobban izgultam ezen a napon, mint a gyerekem! 4-kor kezdődött a ballagás, én háromnegyed négyre érkeztem meg az oviba, segítettem átöltözni az én nagy fiamnak, majd együtt odaadtuk a búcsúajándékokat. 

A ballagáson a gyerekek verset mondtak, énekeltek, utána tortáztak, jól érezték magukat! Elnéztem őket, ahogyan boldogan mosolyognak, hogy ők már milyen nagyok, mennek iskolába, és ezen a ponton nekem is sikerült elengednem lélekben az óvodás éveket!

A lányom is ballag, ő a bölcsiből! Holnap lesz a ballagás, szülők nélkül, de azt hiszem, ez így van jól, hiszen ők még úgysem nagyon értik ezt az egészet! 

Tehát nem ér véget szülői mivoltom az óvodában, sőt, szeptembertől szülőként és óvónőként is részt veszek az óvodai életben, de ezt majd egy következő alkalommal elmesélem :)

Egy felettébb érdekes nap

Reggel felkeltünk, elkészítettem a gyerekeket, elvittem őket bölcsibe, oviba. Otthon hallottam, hogy

a kicsi, aki két és fél hetes, szörcsög.

Kiszívtam az orrát (nem tetszett neki, amit persze totálisan megértek, nekem persze magas fokon jelentkezett a lelkiismeret-furdalás, amit próbáltam elnyomni azzal az egy szóval, hogy muszáj!), jó kis sárgás trutyi jött belőle. Bejelentkeztem a házi orvoshoz. Megvizsgálta, közölte, hogy jó taknyos, és felülfertőződött, kap rá antibiotikumos orrcseppet, a tüdeje tiszta, a füle nem gyulladt, viszont szájpenésze van (amire mi azt hittük, hogy a nyelvén megült a tej, na az a szájpenész.

Úgyhogy még így, két gyerek után is tud egy harmadik újat mutatni a szüleinek) ! Naponta sokszor orrszívás, háromszor orrba csepegtetés, ötször nyelv ecsetelés – ez utóbbit evés előtt nem lehet, de evés után sem, mert akkor hányni fog, szóval két etetés között fel kell kelteni és akkor megcsinálni! Szegénykém, épphogy megszületett, máris milyen „traumáknak” van kitéve! Elmentem a patikába, kiváltottam a recepteket, hazamentünk.

Alig egy óra elteltével csörög a mobilom. Az oviból hívtak, hogy legnagyobbam

leesett a csúszda legtetejéről,

és bár külsérelmi nyom nem látható rajta, a magasságot figyelembe véve mégiscsak el kéne vinni őt orvoshoz! Riasztottam a férjemet, aki negyed óra múlva már otthon is volt, elment a gyerekért, majd az éppen ügyeletes Országos Baleseti Intézetbe! Még szerencse, hogy viszonylag gyorsan végeztek, egy óra alatt. Csináltak a fejéről röntgent, a hasáról ultrahangot, hála Istennek minden negatív lett. Férjem elmesélése szerint nagyon fegyelmezett volt a kis drága a vizsgálatok alatt, persze félt is, nehogy bent tartsák a kórházban! A doktornő is azt mondta, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert bizony sokkal komolyabb dolog is lehetett volna ebből! Pár napig még figyelgetni kell, ne rohangáljon, ne másszon fel sehova! Hazajöttek, már hozták a középsőt is a bölcsiből. Eltelt a délután, a legkisebbet kezelgettük mindennel, amivel kellett, a nagy pihent a szobájába, a középső az udvaron játszott. 

Este az egyetlen tökéletesen egészséges lánygyermekünk ment fel az emeletre,

megbotlott, és a lépcső szélét lefejelte a fogával,

de úgy, hogy a felső első foga kilazult, közben a felső száját is elharapta, ami ugyebár még vérzett is. Próbáltam visszaigazítani a helyére a kis fogacskát több-kevesebb sikerrel. Egy órán keresztül el se mozdult az ölemből, csak sírt!

Nap végén összefoglaltuk a férjemmel, hogy három gyerekünk van, és mind a hárommal egy napon történt valami negatívum. Reméljük, fél évig most nyugalom lesz – bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez megmarad a remény fokán!

Itthon három gyerekkel

Amikor hazajöttünk a kórházból, letettük újszülöttünket hordozóstul a kanapéra. A nagy megnézte, nagyon tetszett neki, aztán azzal a lendülettel felment a szobájába játszani. Kb. negyed óránként járt le érdeklődni, hogy mikor ébred már fel az öccse.

A leányzó, aki még három éves sincs, leült mellé az ágyra és fél órán keresztül csak bámulta. Amikor a baba megmozdult, meglepődött, és mosolyra húzódott a szája - nagyon cuki volt, ahogy felfogta,

ez bizony nem játék baba!

A következő két napban volt segítség reggel, nem is tudtam volna a két nagyobbat bölcsibe, oviba vinni, hiszen még fájdalmaim voltak.

Eljött a bűvös hétvége – két nap egyedül a három gyerekkel. Hála Istennek szombat reggelre már alig éreztem valamit a vágás ejtette sebemből, tehát legalább azzal nem kellett foglalkoznom, és ahhoz képest, hogy sokkal rosszabbra gondoltam, elég zökkenőmentes volt ez a két nap. A két nagy hozta a megszokott formáját, hiszen amúgy sem egyszerű esetek – de legalább nem volt rosszabb a szokásosnál. Persze ehhez a kicsi is kellett, ugyanis ő egy angyal.

Eszik, alszik, egy hangja sincs.

És még ha éhes is, azt is képes türelemmel és egy cumi segítségével kivárni, míg megkapja a jól megérdemelt tejecskét! Ehhez egyáltalán nem vagyok hozzászokva, úgyhogy az első pár napban nagyon furi volt és a légzésfigyelő ellenére többször megnéztem, minden rendben van-e vele!

Szóval a két nagy szinte észre sem vette, hogy lett még egy testvérük! Persze szoptatásnál, pelenkázásnál, fürdetésnél ott sündörögnek körülöttünk, minden érdekli őket, mindenben segíteni akarnak. A kiscsaj mindig nagyon kétségbe esik, ha meglátja, hogy öccse kiköpte a cumit, kiabálva jön szólni, hogy : „anya, tumi!” , a nagy nem is szól, egyszerűen visszatolja a szájába! Szóval szeretik a kistestvérüket és bár a középsőn vélünk felfedezni némi féltékenységet (mostanában előszeretettel hangoztatja, hogy: enyém anya, enyém apa) , nem olyan súlyos, mint ahogy habitusából fakadóan gondoltuk! A nagynak pedig ez már hazai pálya, hiszen neki már volt egy kis testvére és a féltékenységnek ott sem, itt sem volt még híre sem nála!

És, hogy a pár bloggal ezelőtti kérdésemre is választ adjak,

miszerint vajon melyik testvérére fog jobban hasonlítani legkisebb porontyunk – amikor megszületett, egy az egyben a bátyjára hasonlított, aztán pár nap múlva már a nővérét láttam benne, és most is egyik nap inkább az egyikre, másik nap inkább a másikra. Úgyhogy szerintem mind a kettő vonásaiból lesz benne, de egy biztos, gyönyörű, formás, nagyon jól sikerült gyermek! :)