Itthon három gyerekkel

Amikor hazajöttünk a kórházból, letettük újszülöttünket hordozóstul a kanapéra. A nagy megnézte, nagyon tetszett neki, aztán azzal a lendülettel felment a szobájába játszani. Kb. negyed óránként járt le érdeklődni, hogy mikor ébred már fel az öccse.

A leányzó, aki még három éves sincs, leült mellé az ágyra és fél órán keresztül csak bámulta. Amikor a baba megmozdult, meglepődött, és mosolyra húzódott a szája - nagyon cuki volt, ahogy felfogta,

ez bizony nem játék baba!

A következő két napban volt segítség reggel, nem is tudtam volna a két nagyobbat bölcsibe, oviba vinni, hiszen még fájdalmaim voltak.

Eljött a bűvös hétvége – két nap egyedül a három gyerekkel. Hála Istennek szombat reggelre már alig éreztem valamit a vágás ejtette sebemből, tehát legalább azzal nem kellett foglalkoznom, és ahhoz képest, hogy sokkal rosszabbra gondoltam, elég zökkenőmentes volt ez a két nap. A két nagy hozta a megszokott formáját, hiszen amúgy sem egyszerű esetek – de legalább nem volt rosszabb a szokásosnál. Persze ehhez a kicsi is kellett, ugyanis ő egy angyal.

Eszik, alszik, egy hangja sincs.

És még ha éhes is, azt is képes türelemmel és egy cumi segítségével kivárni, míg megkapja a jól megérdemelt tejecskét! Ehhez egyáltalán nem vagyok hozzászokva, úgyhogy az első pár napban nagyon furi volt és a légzésfigyelő ellenére többször megnéztem, minden rendben van-e vele!

Szóval a két nagy szinte észre sem vette, hogy lett még egy testvérük! Persze szoptatásnál, pelenkázásnál, fürdetésnél ott sündörögnek körülöttünk, minden érdekli őket, mindenben segíteni akarnak. A kiscsaj mindig nagyon kétségbe esik, ha meglátja, hogy öccse kiköpte a cumit, kiabálva jön szólni, hogy : „anya, tumi!” , a nagy nem is szól, egyszerűen visszatolja a szájába! Szóval szeretik a kistestvérüket és bár a középsőn vélünk felfedezni némi féltékenységet (mostanában előszeretettel hangoztatja, hogy: enyém anya, enyém apa) , nem olyan súlyos, mint ahogy habitusából fakadóan gondoltuk! A nagynak pedig ez már hazai pálya, hiszen neki már volt egy kis testvére és a féltékenységnek ott sem, itt sem volt még híre sem nála!

És, hogy a pár bloggal ezelőtti kérdésemre is választ adjak,

miszerint vajon melyik testvérére fog jobban hasonlítani legkisebb porontyunk – amikor megszületett, egy az egyben a bátyjára hasonlított, aztán pár nap múlva már a nővérét láttam benne, és most is egyik nap inkább az egyikre, másik nap inkább a másikra. Úgyhogy szerintem mind a kettő vonásaiból lesz benne, de egy biztos, gyönyörű, formás, nagyon jól sikerült gyermek! :)

Érkezik a harmadik baba - Szülés történet 2. rész

Ott tartottunk, hogy a császár mellett döntöttem!

Jött az aneszteziológus, egy nagyon fiatal és nagyon kedves nő. Próbáltam meggyőzni, hogy mindenkinek sokkal jobb lenne, ha elaltatna, hiszen az előző császárnál 8x szúrtak gerincbe és mivel az utolsó se volt tökéletes, végül a baba kiemelése után mégiscsak elaltattak!

Ő pedig próbált meggyőzni, hogy az altatás senkinek sem jó és ő nem fog nyolcszor szúrni, higgyem el, előbb sikerülni fog! Kénytelen voltam ebbe is beletörődni, de azért egyezkedtem vele, hogy ha már nincs altatás, legalább nevető gáz legyen! A szülésznő befáslizta a lábamat, jött a műtős srác, felrakott a tologatós ágyra, betolt a műtőbe és átrakott a műtő ágyra. Az anesztes elmondta, hogyan tartsam magam, majd megkaptam az első érzéstelenítő szurit, majd a spinális érzéstelenítőt. Lefektettek az ágyra és már el is kezdtem érezni a lábamban a zsibbadást, melegséget. Pár perc múlva már azt sem éreztem, hogy vannak lábaim. Ok, tehát a drága doktornő betartotta az ígéretét és már az első sikerült neki!

Jött a dokim és jött egy doktornő is, majd elkezdték a műtétet, én pedig kaptam a „nevető gázt”, amitől nevetni éppen nem nevettem, viszont hihetetlen nyugalom lett úrrá rajtam.

Fájdalmat nem éreztem, kellemetlenségeket igen.

Néha olyan érzésem volt, mintha a gyomromat a mellkasomba tolták volna, vagy gyomorszájon vágtak volna és ettől nem  kapnék levegőt, néha olyan volt, mintha rángatnának… Mindeközben az anesztes és az ő aszisztense próbáltak lekötni, beszélgettek velem, kérdezgettek. Azért néha én is közbeszúrtam egy-egy kérdést, pl.: lehet már látni a babából valamit, minden rendben van…?  Aztán kiemelték azt a kis emberpalántát, akit már olyan régen vártam, és akire olyan nagyon kíváncsi voltam! A szülésznő megmutatta egy pillanatra, és kiment vele a műtőből.

Az az egy pillanat is elég volt arra, hogy megállapítsam, úgy néz ki, mint az első szülöttem, az ő bátyja.

És csak sírtam, sírtam, persze a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől, hogy minden rendben van! Rajtam még dolgoztak a dokik, ami nagyon hosszú időnek tűnt, pedig kb. fél óra volt. Közben már felöltöztetve és ellátva visszahozták az én kicsikémet, és kb. két percre az arcomhoz érintették az arcát, én pedig csak pusziltam és pusziltam. Nem sírt, sőt, mintha érezte volna, hogy ki az aki puszilgatja, egyáltalán nem vette zaklatásnak!

Csodálatos volt!

Aztán sikeresen befejezték a műtétet, kitoltak a kórterembe, ekkor délelőtt 11 óra volt. Délután négyig nem ehettem, nem mozoghattam, még a fejemet sem volt szabad felemelni. Nővérke jött egy párszor, hol méhösszehúzó injekciót kaptam, hol véralvadásgátlót, hol a lefolyt infúziótól szabadított meg, de kedvesnek nem mondható stílusban! Három óra fele éreztem először az egyik lábam, fél négy fele a másikat. Négy órakor megettem egy szendvicset, majd megpróbáltam felkelni, ami a fájdalmak mellett nagyjából tíz percig tartott. Kicsoszogtam a folyosóra, meglátta a nővérke és közölte, ha így felkeltem, akkor megszabadít a katétertől is és a tűtől is. Ennél nagyobb öröm akkor nem is érhetett volna!

Túl voltam a műtéten, és bár nagy fájdalmak kísérték, és a kisbabámat aznap megfogni sem tudtam, de ott volt mellettem, és már csak a regenerálódásra kellett koncentrálni!

És tudtam, valamin túl vagyok, de a java még csak most fog kezdődni – otthon, három gyerkőccel! :)

Érkezik a harmadik baba - Szülés történet 1. rész

A kiírt időpont: április 4.

A március 21.-ei vizsgálat alapján (elöregedett méhlepény, nem megfelelő áramlás…) a Doktor úr úgy döntött, pénteken menjek be a kórházba, egy jó kis szülés indításra!

Húúú, a víz levert, mert ez olyan volt, mint egy programozott császár!

Jut eszembe, császár – az első gyermekemet természetesen hoztam világra, a másodiknál császárra volt szükség. Volt viszonyítási alapom és számomra a természetes szülés sokkal szebb, sokkal kevésbé fájdalmas, sokkal könnyebb, éppen ezért most is erre készültünk a dokimmal egyetértésben! Azért csütörtökön még NST-re kellett mennem a rendelőbe, ahol előttem egy vajúdó kismama volt. NST után bementünk az orvoshoz, aki közölte, hogy MOST menjek be a kórházba, ne reggel (persze azt nem tette hozzá, hogy úgy is be kell mennie neki is most, hiszen van egy szülése, gondolta, vagy legalábbis bízott benne, kettőt lezavar egy éjszaka alatt). Délután 5 óra volt. Egyből átfutott a fejemen, hogy ok, a férjem és az anyám velem lesz a kórházban, apám külföldön dolgozik, és bár már úton van hazafele, de ki tudja, mikor ér haza, akkor ki lesz a másik két gyerkőccel?

Hazaérkezésünk után izzott a telefon a kezünk alatt!

Pár telefon után sikerült elintézni, a barátnőm vigyáz rájuk 3 órát, utána egy baráti házaspár váltja őt! (Halkan jegyzem meg, az első telefonok családon belül zajlottak – milyen jó, ha az ember így számíthat a tágabb családjára :( !!!) 6 órakor elindultunk a kórházba! Fél hétkor megkaptam a tűt a karomba, rögtön levert a víz, az ájulás szélére kerültem! Láb felemel, homlokra vizes ruha – ez segített, észhez tértem ! Antibiotikumot kellett kapnom négy óránként, a második után, este 11 órakor elkezdtem kapni az oxitocin infúziót, rám kötötték az NST gépet, innentől ágyhoz voltam kötve. 

Férjem az egyik kis széken, anyukám a másik kis széken kínlódja végig az éjszakát, én az ágyon.

Teltek az órák, persze ólom lábakon, viszont a fájások nem voltak elég erősek – NST szerint sem, érzetre sem! Reggel fél 6-kor burokrepesztés, de a fájások még ezután sem erősödtek. Háromnegyed kilenckor bejött a doktor úr és közölte, rám van bízva a döntést, mert várhatunk még, hátha beindulnak a fájások, vagy császár. Kiment a szülőszobából, én pedig elkezdtem zokogni, mert éreztem, itt már nincs mire várni!

Minden természetes szüléssel kapcsolatos elképzelésem egy perc alatt a semmibe veszett!

Amikor visszajött, mondtam neki, hogy indulhatunk a műtőbe…

Folyt. köv.

én fogok érkezni

Az utolsó simítások – véghajrában

36. hétbe léptünk, hivatalosan négy és fél hét, és véget ér az utolsó 9 hónapos más állapot! Igen, az utolsó, hiszen ő lesz a harmadik gyermekünk, és néha még mindig előfordul, hogy eszembe jut egy-egy testvérharcnál, hogyan is fogunk elbírni hárommal.

Nyilván valahogy megoldjuk, de az ember mindig a legjobbat akarja kihozni a feladataiból, és ez sajnos mégsem mindig sikerül!

A lányom ekkorra már megszületett, úgyhogy 

itt az ideje becsomagolni a bőröndöt!

Írtam listát, mi kell nekem a kórházi napokra és mi kell a babának! Rájöttem, hogy a fele még meg sincs, úgyhogy kicsit bepánikolva közöltem a férjemmel, hogy most azonnal el kell menni megvenni mindent, mert mi van, ha holnap beindul a szülés…! 

El is indultunk, vettünk fertőtlenítő wc törlő kendőt és papír wc ülőke „huzatot” – hát, tudjuk, hogy a kórházi wc-k hogyan is néznek ki, viszont frissen szülve (akár sima szülés, akár császár) nem fogom tudni követni a szigorú elveimet, miszerint csak és kizárólag az itthoni wc-re ülök rá!

Vettünk eldobható bugyit és melltartó betétet. 

A babának vettünk cumis üveget, cumit, textil pelenkát, popsi törlő kendőt, újszülött pelenkát…

Hazaérve rögtön elővettem a sterilizálót is, hogy már eleve úgy csomagoljam el a bőröndbe mind a cumit, mind a cumisüveget! Ruhákra nincs szükség, hiszen nagy fiamtól majdnem minden ruha megmaradt, viszont fent van a padláson, úgyhogy hajrááá!

Hála Istennek, volt annyi eszem,

hogy minden méretet külön dobozba raktam el, úgyhogy könnyű volt megtalálni az újszülött ruhákat. Kimostam, kivasaltam őket, miközben elöntöttek az emlékek: jaj, ezt is, azt is hogy szerettem Leventén J !

Szóval ezzel is megvagyunk!

Már csak három fő dolog hiányzik – autós hordozó, babakocsi, légzésfigyelő!

Az első kettőt használtan fogom megvenni, az utolsóban nem engedek, annak vadi újnak kell lennie! Ki is néztem az első kettőt, és egy nap alatt el is mentünk értük, meg is vettük őket, mert szerencsére sikerült jó állapotban és jó áron találni!

Szóval, az egyetlen, ami még nincs meg, az a légzésfigyelő!

A mai napra a kiságy felállítása és átmosása van terítéken, ezzel befejezzük a készülődést, jöhet, amikor úgy gondolja, bár még két hetet jó lenne bent maradnia J !

Farsang

„Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!”

Az én drága elsőszülöttem nagycsoportos az óvodában. Az utolsó óvodai farsangja, tehát jól kellene, hogy sikerüljön! 

Ezen a reggelen a szülők fél órát a csoportban tölthetnek, fényképezhetnek, videózhatnak és megnézhetik azt a pár perces műsort, amivel a gyerkőcök készültek erre a napra! Ezután a kedves szülők mennek a dolgukra, a kicsiknek pedig beindul a buli, evés-ivás (reméljük nem rosszullétig J ), tánc, mulatság és később a Kolompos együttes műsora! 

Kisfiam alig várja ezt a napot, 

pedig még jelmeze sincs, ugyanis anya valahogy egyik évben sem jeleskedik abban, hogy időben beszerezze ennek a napnak elmaradhatatlan kellékét! Pedig még szerencsésnek is mondhatom magam, mert egyik évben sem követelőzött, hogy ez vagy az akar lenni. A lényeg az volt számára, hogy be legyen öltözve, mindegy mibe!

Kis csoportban pókocska volt, középsőben varázsló, mind a két évben kölcsön kaptuk a jelmezeket, tehát szerencsém volt, nem kellett ezzel foglalkoznom. 

Idén viszont nem jött felajánlás, úgyhogy farsang előtti napon nyakamba vettem a várost jelmez ügyben (végül is jobb később, mint soha)! Hát, nem mondom, hogy könnyű dolgom lett volna, jó pár üzletben jártam, és padlót fogtam! Az egyikben például használt jelmezeket akartak rám sózni újként (igen csak látszott rajta, hogy az újtól messze jár), ráadásul 8 ezertől felfele! Na neee, ennyit nem ér egy óvodai farsang!!! Már ott tartottam, hogy az utolsó üzlet, ahova bemegyek és ha itt sem találok megfelelő jelmezt, inkább nem viszem a nagyot oviba!

És láss csodát, megtaláltam!

A tökéletes jelmez, még árban is elfogadható, új, és tudtam, nem lövök mellé az én fiamnál! Így lett az idei farsangon tűzoltó a drága! Nagyon tetszett neki, és még farsang utáni napokon is beöltözött itthon tűzoltónak! Játszotta a kis szerepjátékát, és mit mondjak, nagyon hiteles volt! Ki tudja, lehet hogy ez lesz a jövője???

Valentin nap

Amíg nem volt gyermekem, semmit nem jelentett ez a nap! Nem keltem romantikusabb hangulatban ezen a reggelen, nem szerettem jobban a páromat, sőt, a giccsek, a szívecskés kütyük és egyéb sallangok kifejezetten taszítottak!

Aztán amikor az ember lányának születik egy gyermeke, 

megpróbálja úgy intézni ezt a napot, hogy kettesben tudja tölteni a párjával. És amikor már két gyermekes anyuka, na akkor kezdi csak el igazán értékelni a Valentin nap jelentőségét!

Egész évben a gyerekeinknek élünk, azért, hogy nekik jó legyen, hogy ők jól érezzék magukat. Néha persze elmegyünk kettesben moziba vagy vacsizni, de hogy együtt töltsünk egy egész napot csak kettesben, na olyan nem nagyon van! Ezért is lesz jelentősége ennek a napnak több gyermekes anyuka- és apukaként! Az ember megpróbálja időben 

megbeszélni a nagyszülőkkel

a gyerekek sorsát erre a napra! Mindent megtervez, mindent elrendez. Idén még két gyermek sorsáról kell gondoskodni, jövőre már háromra bővül ez a szám, tehát idén még „könnyű” dolgom van!

Úgy gondoltam, már reggel elmennek nagyizni az én drágáim! Én a drága férjemmel főzök egy finom ebédet, aztán kicsit romantikázunk (na jó, még egy kis giccs és romantikus zene is belefér J ) , délután egy mozi, mozi után egy korai vacsi, itthon még egy kis romantika, aztán este elmegyünk a gyerekekért! Persze ott is aludhatnának a mamánál, de másnap ovi, bölcsi, munka!

Aztán eljön a nagy romantikázós nap reggele,

és beüt a krach!!!

Az én drága kislányom sírva ébred, teste forró, 39 fokos láza van, nyűgös és csak anya és apa kell neki, de nem is felváltva, hanem egyszerre! Szóval az én gyönyörűen megtervezett napom egy perc alatt romba dőlt, hiszen így nem hagyjuk egész napra anya és apa nélkül a gyermeket!

Nos, a maga nemében még így is romantikus vagy inkább meghitt volt a nap, hiszen az én izgő-mozgó gyermekem egész nap köztünk feküdt, nyugton, csendben, felváltva simogattuk, puszilgattuk és néztük a meséket!

A kettesben töltött nap reménye még megmaradt, reméljük egy hét múlvára sikerül eltolni (hiszen végül is mindegy, hányadika van), és akkor nem a nagy lesz majd beteg J !

A nagy napra várva

30. hét! Közeleg a nap, amikor megszületik a harmadik gyerkőcünk! 

Még mindig hihetetlen, hogy három gyermekes édesanya leszek! 

És ahogy közeledünk a végéhez, egyre több minden kavarog a fejemben! 

Amikor két gyermeke van az embernek, főleg két ellentétes nemű, természetes, hogy a gyerekek teljesen különbözőek. 

De, amikor a harmadik úton van, elkezdesz azon gondolkodni, hogy ő vajon melyikre fog jobban hasonlítani, mind külsőleg, mind belsőleg. 

Mert, bár ő is egy külön egyéniség lesz, de itt már nagyobb az esély arra, hogy valamelyikre jobban fog hasonlítani! 

A várandósságok alatt  az első fiam nagyon mocorgott odabent, a lányom nem volt valami aktív. 

Most, a második fiam ugyanolyan aktívan mocorog bent, mint az első! Vajon ez már jelent valamit?  

Aztán elképzelem, hogyan fog beilleszkedni a tesói közé? 

Sima ügy lesz, vagy a két nagy véd- és dacszövetséget köt annak ellenére, hogy amúgy ”se veled, se nélküled” kapcsolat van közöttük! 

Vagy, esetleg ők fognak rivalizálni a kicsi kegyeiért?  

A következő kérdés velünk, szülőkkel kapcsolatos! 

Ki lesz féltékeny, ki érzi úgy, hogy el van hanyagolva? 

Most hogy még csak ketten vannak, a kisebb féltékeny a nagyra, nem a nagy a kicsire, úgyhogy úgy gondolom, ez továbbra is így lesz, csak a kicsi, aki középső lesz (a középső, „szendvics” gyerek sanyarú sorsa), két oldalra fog féltékenykedni! 

Nyilván próbáljuk majd úgy intézni, hogy ne érezze hanyagolva magát, de habitusából adódóan sem lesz egyszerű dolgunk! Bár az is lehet, hogy kifejezetten jót fog tenni neki egy kisebb tesó, akin anyáskodhat, és az ő személyisége fog pozitív irányban változni, ki tudja?  Húúú, nagyon izgalmas, és ezekre a kérdésekre csak akkor kapok választ, ha már éljük együtt, öten az életünket! 

Jelen pillanatban első szülöttem nagyon várja a második kis tesó érkezését, esténként simogatja a pocakomat, boldogsággal figyeli, ahogy a pocaklakó reagál az ő érintésére, és anya hasa teljesen eldeformálódik! 

Nagyon sokszor megkérdezi, mikor bújik már ki az öccse? A kicsi (ő még csak két és fél éves) még nem érti, hogy mi fog történni, bár ösztönből és utánzásból ő is szokta simogatni pocakot, de még nem tudja, mi vár rá! 

Már csak maximum 10 hét, és elindul a nagycsaládos élet, és akkor szép lassan minden kérdésre választ is kapok!